A legelsők között voltunk, akik Tier4-es traktort vásároltunk

Tóth József fiával 200 hektáron gazdálkodik Fejér megyében, Kislángon, ahol búzát, kukoricát és napraforgót termesztenek. „2002-ben vásároltuk az első Case IH traktorunkat, ami 9 évet dolgozott hiba nélkül. A helyi TSZ-ben is több mint 10.000 üzemórát dolgoztak az IH-k, így nem volt kérdés, hogy mit választunk. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy kiváló minőséget termeljünk, és ehhez modern technológiára van szükség. A legelsők között voltunk, akik Tier4-es traktort vásároltunk. Bár volt némi kételyünk az újdonsága miatt, de bíztunk a Case IH-ban, a gépek megbízhatóságában, és igazunk lett. A Case IH MX 170 és a 2009-ben érkezett MX 115 mellé 2011 őszén kaptuk meg az új Tier4-es motorral szerelt PUMA CVX 200-at, tehát egy teljes szezont már nálunk töltött. Főleg talajelőkészítésben és szántóföldi munkákon használjuk, 30-35cm mélyre szántunk, tehát ki tudjuk élvezni az erejét.”

József gazdaságában a gépek 400 üzemórát dolgoznak évente, és példásan vannak karbantartva. József és fia a kisebb munkákat, olajcsere, szűrőcsere, maguk végzik el, fedett helyen tárolják a gépeket és az előírásoknak megfelelően kezelik az AdBlue adalékot is. „Szeretjük a Pumát, csak a fiam és én vezethetjük. A szállításkor jól jön a rugózott híd, ha nagyobb távolságot teszünk meg, még akkor is kényelmes. Az üzemanyag fogyasztással is meg vagyunk elégedve. A fiam korán reggel indul dolgozni, este 8 órakor már rácsörgök, hol van: Elszaladt az idő, és az üzemanyag még tart.”

Kiemelt partnereink